Edzőtábor kicsiknek, nagyoknak
Tartalmas és élményekben gazdag hetek a Tápióságban, és a Balaton parton
A nyári felkészülést idén is Tápiószentmártonban (Sportcsarnok és Tanuszoda) kezdték meg U12-13-14 csapataink, míg az U14-15-16 korosztályainkkal immár harmadik alkalommal Balatonboglárra (NEKA Üdülő falu) látogattunk!
A rendkívül hasznos hetekben, a kőkemény munka mellett természetesen a szabadiős programoknak is szenteltünk időt. Megannyi edzés, több edző mérkőzés mellett, kikapcsolódásként, nap mint nap csobbanhattak, kerékpároztak a gyerekek. Míg július végén a tikkasztó hőségben a Strand és Termálfürdő jelentette az aktív pihenést egy-egy jéghideg görögdinnye kíséretében, augusztus közepén már a Gömb kilátó, s az annak szomszédságában lévő bob sem maradhatott ki a sorból.
A fiatalok bár fáradtan, de rengeteg élménnyel és tudásanyaggal gazdagodva térhettek vissza a mindennapokba.